Pályakezdés külföldön. Az én történetem és tanulságaim Dániából

Pályakezdés külföldön. Az én történetem és tanulságaim Dániából
funny meme

A pályakezdés külföldön nem egyszerű. Nemcsak azért, mert önmagában a valós munka világa hatalmas kihívás az iskolapadból kikerülve, hanem azért is, mert külföldön adaptálódni kell a kulturális különbségekhez, a nyelvhez és úgy általánosságban az eltérő cégkultúrához és elvárásokhoz.

 

Az utóbbi időben eltűntem a porondról, mert sok minden történt, ami miatt kicsit sem éreztem magam motiváltnak vagy inspirálónak, nem éreztem azt a belső erőt amiből bármi érdemes is születhetne a blogra. Inkább befelé figyeltem, próbáltam túlélni a stresszt és közben nem mindent dugába dönteni, amit eddig kínkeservesen elértem itt Dániában.

 

A fő stresszforrás a szakmai gyakorlatom periódusa volt, a szakdolgozatom, a védésem a képzésem folytatására való jelentkezési periódus, majd az utána való esztelen aggódás és a sok mi lesz, ha. Mi lesz ha nem jutok be sehová, ha nem tudom befejezni a tanulmányaim, satöbbi satöbbi. Ugyanis jelenleg Dániában az erősen jobboldali kormány egyre több szigorítást vezet be, hogy a külföldi diákok számát visszaszorítsa, így a képzési helyekre való bejutás nagyon kompetitív lett.

 

Egy hosszú és kimerítő féléven vagyok túl, de úgy érzem, hogy rengeteget tanultam belőle, amit szeretnék most megosztani veletek.

 

A diploma nem elég

 

Ez az érzés először akkor ütött meg, amikor még Magyarországon frissdiplomásként kerültem ki a munkaerőpiacra és naivan azt hittem, hogy a világ a lábaim előtt hever majd, csak azért mert a Corvinuson tanultam. Hamar csalódnom kellett, ugyanis a szinte nulla szakmai tapasztalatom és a tanult szakom iránt nemlétező elköteleződésem gyorsan bebizonyította, hogy egy diploma nem elég. Akkoriban halvány lila gőzöm sem volt, hogy mivel akarok foglalkozni, mi érdekel igazán, így ilyen perspektívával sok jóra sem számíthattam. Végül egy fejvadász cégnél kötöttem ki, ami élettapasztalatnak tökéletes volt, de tudtam, hogy az én utam nem ez lesz. Ekkor költöztem Dániába, egy teljesen más karrierút víziójával.

 

Amikor elkezdtem marketinget tanulni, akkor már jobban éreztem magam mert tudtam, hogy ebben a szférában már nagyobb eséllyel fogok olyan területet találni ami érdekel. Így rendületlen lelkesedéssel vágtam bele különböző dolgokba, írtam cikkeket, csatlakoztam különböző projektekhez, kapcsolatokat építettem, emberekkel beszélgettem így tudást és tapasztalatot gyűjtve, hogy mi is az ami hozzám a legjobban passzolhat. Ugyanis tanulva az előző hibámból, tudtam azt, hogy a papír nem lesz elég, senki sem fog hasra esni tőlem, pláne nem külföldön ahol hatalmas a verseny nemcsak a dánokkal, hanem minden más nemzetközi diákkal, akik mindig egy lépéssel előrébb járnak a többségnél, hiszen tisztában vannak vele, hogy eleve hátrányban vannak a nyelvi és kulturális különbségek miatt.

 

Majd két év távlatából visszanézve, ez a teljesen bizonytalan, nem tudom hogy mit kezdjek az életemmel periódus volt a leggyümölcsözőbb, mert annyi tapasztalatot és kapcsolatot gyűjtöttem, hogy mára már sikerül  több nagy nemzetközi cégekhez bejutnom interjúra, amikből végül egy új álláslehetőség is született, Skandinávia legnagyobb bankjánál fogok dolgozni augusztustól.

 

Ha azt vesszük, hogy WC pucolástól és pincérkedéstől jutottam el egy szoftvercéghez, majd egy bankhoz 20 hónap alatt,  a teóriám,  miszerint a papír nem elég, valid.

 

Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a sulit nem szabad komolyan venni, sőt! Az iskolát komolyan kell venni önmagadért. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatás sok mindenre megtanít, mint például kitartónak lenni, a stresszt kezelni, csapatban dolgozni és a diploma és a vele megszerzett tudás ajtókat nyit meg, DE.  Nagyon nagyon fontos, hogy a teoretikus tudást releváns szakmai tapasztalattal egészüljön ki, mert tapasztalataim szerint a cégek többségét egyáltalán nem érdekli az, hogy hányas lett a félévi átlagod, vagy hogy milyen neve van az egyetemednek, ellenben az hogy a való életben milyen tapasztalattal rendelkezel, annál inkább. Én nagyjából tudatosan puhatolóztam az iskola mellett és fókuszáltam sokkal inkább arra, hogy professzionális munkám legyen, folyton kerestem a lehetőségeket a cégen belül is, egy képpel a fejemben, hogy milyen portfólióval és skillekkel szeretném felvértezni magam ahhoz, hogy szintet tudjak lépni. Rengeteget hallom és rengeteg olyan dánnal is beszélek, akik hiába végezték el a legjobb egyetem legmenőbb szakát, egyszerűen nem találnak munkát. Azért, mert mondjuk nem dolgoztak semmi relevánsat az egyetem alatt, vagy szimplán nem igazán gondoltak az édes egyetemi évek utáni valóságra.

 

Ha most épp az egyetem padjaiban ülsz és ezt olvasod, jó ha tudod, hogy a diploma tényleg nem elég. Jó ha elkezdesz rajta gondolkozni, hogy mi is az ami igazán érdekel, vagy érdekelhet. Nem kell ennek kőbevésve lennie, de egy irány mindenképpen fontos, és ha az megvan, akkor kezdj el suli mellett azon a területben ténykedni, végezz kurzusokat, fejleszd magad. Időközben pedig lehet irányt váltani, finomítani. A mai világ már nem az anyáink világa. Sokan több karrierutat bejárnak, teljesen új dolgokba kezdenek vagy tanulnak bele. Szerintem nyitva kell hagyni az ajtókat és nem szégyenkezni a miatt, mert még nem tudod mit szeretnél és sok mindenbe belekóstolsz. Fókusz kell természetesen, de tudatosan kipróbálni egy területen belül több irányt szerintem egyenesen jó!

university funny meme

Pályakezdés Dániában

Ugyan még tanulok, de heti 3 napot dolgozom mellette, így pályakezdőnek vallom magam és mivel a digitális marketing és kommunikáció területén dolgoztam és fogok dolgozni, így nekem a való élet béli tapasztalatszerzés a legfontosabb és az iskola a másodlagos. Nem kell senkinek sem a példámat követnie, de sajnos az a tapasztalatom, hogy a felsőoktatás még itt Dániában is le van maradva egy olyan jó 20 évvel ami a marketinget illeti.

Nem hibáztatni akarom őket, a világ iszonyatosan gyorsan változik ami a technológiát és a digitális világot illeti, még nekem is nehéz vele tartani a lépést, aki elvileg már digitális natívnak született. Szóval egy szó mint száz, nálam most az a fő, hogy szakmai tapasztalatot gyűjtsek és professzionálisan fejlődjek, mert azt gondolom, hogy a gyakorlat teszi a mestert.

Szakmai gyakorlatot itt is minden Bsc megkövetel, abban a képzésben amit én csinálok a Bsc ketté van osztva, így 2 szakmai gyakorlatot kell teljesítenem. Ha az ember nem teljesen idióta és szorult bele egy csöpp ambíció, akkor viszonylag könnyű szakmai gyakorlati helyet találni Koppenhágában külföldiként is. Bár ezzel is okosan kell operálni, mert rengeteg a zsenge startup, akik teljesen más munkamorállal és projektmenedzsmenttel dolgoznak mint a nagy cégek, így kétszer meg kell gondolni, hogy ne azt a kávéfőzős helyet csípje meg az ember. Ezért is fontos a vízió! Mi az amivel nagyjából foglalkozni szeretnél?

A pályakezdés már egyel nehezebb terep, mert a nagy cégeknél 20 körön kell átesni, 2000 másik hasonlóan motivált és dolgozni akaró frissdiplomással megküzdeni, úgy nagyjából 1-2 helyért. Sok német vagy más nemzetiségű munkatársam költözött haza, vagy más országba, mert frissdiplomásként nagyon nehéz dolguk volt. Rengeteg múlik a kapcsolatokon, az ország picike, többet számít sokszor hogy kit ismersz, legyen szó lakhatásról vagy egy jó lehetőségről. Az más kérdés, hogy megkapod-e, de a jó lehetőségekről leginkább ismeretség által lehet hallani.

Ám én pozitív vagyok továbbra is, mert van egy vízióm, úgy érzem teszek érte és most egy olyan multis közegben, és a banki szférában kezdek el dolgozni majd, ami ugyan egy sokkal kötöttebb rendszer, de úgy gondolom hogy ezt is meg kell tapasztalni, mert sokat lehet tanulni.

Majd másfél évem alatt amit egy dán szoftvercégnél dolgoztam mint piacfejlesztő majd digitális marketing asszisztens többet tanultam, mint az 5 évem alatt a felsőoktatásban. Úgy gondolom, hogy nincs lehetetlen csak tehetetlen, de az tény, hogy Dániában külföldiként sokkal nehezebb. Viszont ha az ember hajlandó küzdeni és tenni, ez olyan kőkeménnyé tesz, ami későbbiekben is segít állni a sarat. Akár itt, akár otthon, akár más országban.

És akkor most mesélek egy kicsit az elmúlt fél évemről: Hogyan is hánykolódtam zöldfülűként a munka és a felnőtt világ tajtékos tengerén.

4 hónapot dolgoztam digitális marketinggel egy olyan orosz nő kezei között, aki nem a dán munkamorálban szocializálódott, így hatalmas nyomás alatt voltam. Az eleje jól indult, majd hirtelen valami megtört és átvett a felettesem egy nagyon domináns, elnyomó munkastílust, amit én még sohasem tapasztaltam. Elkezdődött a személyeskedés, a folyamatos lehúzás mindenért amit csináltam. Bármit csináltam, úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó, ha négyszemközt voltunk elmondta hogy lassú vagyok, nem dolgozok jól, és hogy neki csak egy energiavámpír vagyok, mert folyton menedzselnie kell és különben is, szerinte ez az egész nem nekem való. Többször elmondta, hogy neki joga van engem kirúgni és hogy ha nem szedem össze magam, akkor jaj. Ez azért jócskán el volt túlozva, mert a 10 év munkatapasztalatával ugyanazt a szintet várta el tőlem amin ő volt, ami teljesen irreális elvárás plusz borzalmas vezetői képességre utal.  Nem tudtam mit csináljak, elkezdtem rettegni és félteni az állásomat, nem mertem róla senkinek sem beszélni és belekerültem egy olyan negatív, önostorozó spirálba, amiből egyszerűen nem láttam kiutat. A szorongásom addig fajult, hogy gyomorgörccsel mentem be minden nap dolgozni, elkezdtem inszomniás lenni és visszatértek a falási rohamaim, mert képtelen voltam a stresszt levezetni. Előbb az otthoni barátaimmal beszéltem erről, akik azt tanácsolták, hogy beszéljek a cég HR-ért felelős tulajdonosával, de továbbra is féltem bármit lépni. Annyira rettegtem, hogy elveszítem a munkám és vele együtt mindent amit felépítettem, hogy már az őrületbe kergettem magam az egésszel.  Dániában és Oroszországban elképzelhetitek, hogy mennyire más a munkamorál. Míg Dániában a diákot támogatják, tanítják és segítik a fejlődéshez vezető úton, ami elkerülhetetlenül  hibázást  von maga után, addig az orosz munka világában az erő és a tökéletes munkavégzés az erény. Végül odáig gyűrűzött a dolog, hogy kifakadtam több más munkatársammal együtt, mert mint kiderült az orosz felettesem nemcsak velem szemben viselkedett így.

A cég egyik tulaja, Camilla Skandináviában több női vezetőknek járó rangos díj tulajdonosa, nagyszerű vezető, így miután a fülébe jutott a dolog nagyon komolyan elbeszélgetett a felettesemmel és azt mondta, csak azért nem rúgja ki, mert mindenki megérdemel egy esélyt, de coacholni fogja és rajtatartani a szemét, mert hiába van nagy tudása, ha nem tud az emberekkel együtt dolgozni. Ez nagyon sokat elmond a dán társadalomról alapjáraton: mindenkinek jár egy esély. Tovább biztosított a maximális támogatásáról és arról, hogy a felettesem hozzáállása teljesen hibás volt, mert ebben a cégben azt szeretnék, ha a diákok fejlődnének és tanulnának, illetve sohasem várta el tőlem senki, hogy olyan szinten dolgozzak teljesen pályakezdőként, mint valaki, aki 10 éve ezzel foglalkozik.

Amit a külső szemlélők gondolnak a sikerről és ahogyan igazából kinéz

A pályakezdők mumusa, a hibázástól való félelem

Elmondtam neki, hogy nagyon félek hibázni és nem tudom, hogy hogyan tudnék felülkerekedni rajta. Annyit tanácsolt, hogy engedjem el. Ha nem vagyok képes elengedni ezt a félelmet és valós hibát elkövetni, majd tanulni belőle, akkor sohasem fogok fejlődni. Pályakezdőként/diákként természetes az, hogy többet hibázik az ember, a legfontosabb az, hogy tanuljon belőle, mert csakis így lehet előre lépni. És különben is, senki se gondolja azt, hogy egy tapasztalt vezető nem hibázik. Mindenki hibázik, hibázni muszáj, másképp nincsen innováció sem.

 

Ezt a dolgot azért még emésztgetem, hiszen teoretikusan megvan, a hiba – ha tanulok belőle természetesen – egy konstruktív dolog, a perfekcionizmus pedig egy destruktív nemlétező koncepció. Egyszerűen el kell engednem azt, hogy mindent tökéletesen akarok csinálni és bizonyítani, hogy alkalmas vagyok. Nemrégiben olvasgattam sikeres emberekről és mindnek ott volt az élettörténetében a hibázás. Sőt, nem csak a hibázás de fatális döntések, nagy veszteségek, amikből végül győztesként jöttek ki. Azt látom, hogy az igazi siker egy-egy nagyon nehéz élethelyzetből való kikászálódás után jön. Ezek az emberek legtöbbször a legmélyebb veremből másztak ki és fordították meg teljes mértékben a kilátástalannak tűnő helyzetet.

 

Most, hogy vége van ennek az egész fél évnek, ahol diplomamunkát kellett írnom és védenem, iszonyatosnak megélt munkahelyi stressz alatt, azt érzem győztesként jöttem ki. Felvettek a képzésem folytatására és új, talán hozzám sokkal jobban illő munkám lesz egy nagy nevű cégnél. Nehéz volt ez a fél év, de sokat tanultam belőle. Segített felnyitni a szemem is és lekászálódni a rózsaszín unikornisomról a való életbe, ahol sajnos lesz olyan ember aki szarfej, olyan főnök aki terrorizál, olyan munka amit nem szeretek, olyan munkaközeg ami megfolyt. Lesz még sok kétely és hegy meg völgy, de azt hiszem akkor járunk a legjobban, ha nyakon csípjük az életet és minden ilyen nehéz szituációból valami sokkal jobbat kovácsolunk. Úgy érzem, hogy felvértezett ez a két év sok mindennel, kezdem érezni az élet és a döntéseim súlyát egyre inkább. Ez néhol rémisztő, néhol izgalmas, de minden olyan értelemmel bír, amilyet mi adunk neki. A tény, hogy az életben a hozzáálláson áll vagy bukik minden egyre inkább kezd a gyakorlatban is megmutatkozni, ugyanakkor ezt is tartom a legnehezebb kihívásnak, a fejemben lévő  1000 fejű sárkányt és millió korlátot leküzdeni.

 

Ami a hibázástól való félelmet illeti pedig Szlafkai Évivel, a 365letszikra blog írójával beszélgettünk a témában, majd gondoltunk egyet és feltettünk egymásnak 3-3 kérdést a hibázásról. Az ő cikkét és az én három kérdésemet itt találjátok, nagyon érdemes elolvasni, nagyon jókat lehet meríteni mindenkinek belőle, főként aki még kis pályakezdő félős tacskó, mint én. 😀

Íme az én 3 kérdésem Évihez és az ő 3 válasza:

  1. Neked hogyan indult a viszonyod a hibázással pályakezdő korodban?

Nekem sosem volt mumus a hibázás, nem érdekelt nagyon ha hibáztam, inkább megoldottam (kérdeztem, javítottam, átkereteztem, kimagyaráztam). Sosem voltam stresszelős, mindent lazán fogtam fel, ami valahol áldás, valahol pedig átok.

  1. Mit tanácsolnál egy olyan pályekezdőnek, aki fél hibázni és túl sokat marcangolja magát miatta?

Ehhez két dolog kell: a szemlélet és egy jófej főnök. Ha egyik vagy másik nem adott, akkor mindig próbáld meg megkérdezni magadtól, hogy hogyan tudod megoldani, illetve ne félj segítséget kérni! Vizsgáld meg, mit tudsz tanulni belőle és hogyan tudsz fejlődni általa. Ha nem vagy képes felülkerekedni rajta, akkor is gondolj rá, hogy majd elmúlik és megoldódik. Aztán jön a következő kihívás, majd a következő. Egy idő után pedig már rutinos leszel!

  1. Hogyan lehet úgy önbizalmat építeni pályakezdőként, hogy közben hibát hibára halmozol?

Mindig vond le a konzekvenciát a hibádból! A hiba felhívja a figyelmünket arra, hogy egy területtel még dolgunk van! Tanulni kell belőle, nincs mese!

 

Nektek milyen emlékeitek vagy tapasztalataitok vannak a hibázásról, rossz főnökről és a pályakezdésről? Esetleg külföldön próbáltatok szerencsét? Nagyon kíváncsian várom a témában a gondolataitokat, véleményeteket!



2 thoughts on “Pályakezdés külföldön. Az én történetem és tanulságaim Dániából”

  • Szia Villö! Nagyon jó, motiváló cikk. Én is hasonló dolgokra törekszek, csak sajnos az áttörés még várat magára. Gratulálok a sikereidhez, büszke lehetsz magadra. Rövid idö alatt, nagyon fiatalon értél el sok mindent. Motiválóan hatsz másokra is. Csak így tovább!

    • Szia Gyöngyi! Köszönöm szépen a kedves szavakat! Én mindenképpen szeretnék úgy írni, hogy a valóságot mutassam. Azért ez a “siker” nem jött könnyen. A siker pedig mindenkinek más. A munka az csak egy társadalmi pozíció legtöbb esetben. Én hosszútávon azért törekszem rá, hogy a munka nekem szerelem is legyen, nemcsak egy pénzcsináló eszköz. Ez egy lépcsőfok volt. Kitartást kívánok neked is az úton. Sosem szabad elfelejteni türelmesnek maradni és a folyamatot élvezni 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *