Külföldre költözni – Tényleg ez a megoldás?

Külföldre költözni – Tényleg ez a megoldás?

Az utóbbi napok rossz hangulata a választási eredmények miatt eljutott hozzám is, habár a digitális detoxban már nagyon jó vagyok, de ezt még én sem úsztam meg “szárazon”.

Nagyon sok helyen látom azt, hogy az emberek (főként fiatalok, korombeliek) írják azt, hogy a megoldást a külföldre költözés jelenti, mert hát ott “jobb”. 

Ezt a külföldön minden jobb frázist már hallottam mindenhol és minden kontextusban és ebben a posztban szeretném leírni az utóbbi időszakban bennem felgyülemlett érzéseket ezzel kapcsolatban. Politikamentesen, amennyire csak lehet.

Mielőtt még továbbolvasnád, szeretném leszögezni, hogy nem vagyok politológus és nem követem a hazai eseményeket napi szinten, mert ha követném valószínűleg az életem abból állna, hogy fotelhuszárként osztanék mindenkit virtuálisan és teljesen elvenné az életem az, hogy másnak mindenáron bizonygassam a véleményem. 

A politika sosem érdekelt túlzottan, mert mindig is azt éreztem hogy átláthatatlan, rajtam túlmutat és az igazságot a médiumokból szimplán nem tartom reálisnak, hiszen mindegyik úgy ír, ahogyan az neki a legkedvezőbb. Ha én híreket olvasok, akkor azt csakis független hírportáltól teszem, mert arra még azt mondom, hogy talán nem akarja 100%-ban átmosni az agyam. 

(Ennek ellenére én is leadtam a voksom, mert úgy gondolom ez nagyon fontos ) 

Szóval az alábbi gondolatok egy huszonéves magyar lány gondolatai a külföldre költözésről, életről és arról, hogy szerintem mennyire is lehet ez megoldás bármire is.

Csak dióhéjban, hogy merre éltem eddig: Erdély-Partiumban születtem, 12 évesen költöztem Magyarországra, majd éltem egy évet Angliában, fél évet Finnországban, egy nyarat Szlovéniában és majd két éve Dániában, ahová tanulni jöttem ki. ( A történetemet és a miértemet elolvashatjátok itt) 

 E mellett egész sokat backpackingeltem, stoppoltam, couchsurfingeltem Európában, ahol volt szerencsém megismerni rengeteg nációt, szemszöget, életutat és történetet. Jelenleg pedig egy olyan cégnél dolgozom, ahol 22 nemzet dolgozik együtt és a munkanyelv az angol.

A lentebbi sorok pedig egyedül és kizárólag az én véleményem az otthonról, a külföldi életről a boldogulásról, melyet nagyban formálták külföldön eltöltött éveim és a rengeteg nációval együtt töltött idő és gondolatcsere. 

Szóval az utóbbi időben még jóval a választások előtt, nagyon nagyon sokat beszélgettem az itteni legjobb barátnőmmel, Grétivel arról, hogy milyen is itt élni, hol is képzeljük el az életünk és mik azok a dolgok, amiket nagyon hiányolunk, mik azok amik egyértelműen nehézséget jelentenek. 

Gréti barátnőmet nemcsak azért szeretem, mert olyan amilyen és mert nagyon sokban hasonlítunk, hanem azért is mert mindig megmondja az igazat és felnyitja a szemem sok tekintetben. Ő azóta ismer amióta kiköltöztem szinte és minden egyes nehézségemnél ott volt mellettem. 

Jelenleg azonban erősen gyötör a honvágy, hiányoznak a szeretteim és a barátaim. 25 évesen már úgy érzem kinőttem abból a korból, hogy a szociális életem legyen az első, azt már kipipáltam egy ideje, és nagyon jó barátaim vannak. DE NINCSENEK ITT!

Amikor kiköltöztem Dániába, ilyen dolgokba bele sem gondoltam, mert könnyen barátkozó típus vagyok és már úgy érzem időpazarlás olyan emberekkel lógnóm, akikben nem látom a minőségi kötődés esélyét, így itt kevés barátom van, viszont azok úgy érzem mély és minőségi kapcsolatok. 

Ezt a helyzetet nehéz elvilseni akkor amikor jön a jóidő te pedig legszívesebben kint ülnél a fűben a barátaiddal, csak hát azok a  barátok nincsenek itt. Lehet, hogy beszélek velük gyakran virtuálisan, telefonon, de a való életben való találkozást sohasem überelheti egy telefon képernyője. 

Őszintén megmondom, hogy egy északi országban élni kicsit sem segít a szociális izoláltságon, egy olyan lánynak aki alapvetően nagyon társasági, igényli a szociális érintkezést, de legfőképp a minőségi időt. Hiszen ismerek rengeteg embert, de ha egyszerűen nem vagyunk egy lapon, akkor nem érzem azt, hogy együtt kéne töltenem velük az időm, csak azért mert magányosnak érzem magam. 

Szóval ez az utóbbi időben egy égető, feszítő érzéssé nőtte ki magát érdekes módon akkor erősödött fel, amikor megértettem, hogy a virtuális világban eltöltött idő, nem ér fel azzal az idővel amit az ember a való életben tölt. 

Mivel drasztikusan lecsökkentettem a közösségi médiumok használatát, így kevesebb interkacióm is lett virtuálisan az emberekkel. 

Szóval legfőképpen ez a dolog indított el bennem egy komolyabb gondolathullámot az otthonról, hazáról, hazaköltözésről. 

Grétivel pedig sokat beszélgetünk a párkapcsolat témáról is, hiszen tudjátok, lányok egymást közt. Van szó mindenről: suli, fiúk, munka. 

Egy korábbi posztomban leírtam gondolataim a párkapcsolat témában. Úgy érzem, hogy nem szégyen erről beszélni, mert ember vagyok én is, társas lény. Csak mint mindenki más ezen a Földön, vágyom egy (igaz) társra. Csakhogy a dán, nyugati szabad gondolkozású kultúra még nekem, aki nyitott gondolkodásúnak, befogadónak, kíváncsi természetnek tartom magam, igencsak feladja a leckét. Most ezt nem részletezném, lehet majd egy másik posztban, de Grétivel egyetértünk abban, hogy mi bármennyire is pedálozunk ez a kultúra egyszerűen távol áll tőlünk, egyszerűen nem ehhez vagyunk szokva. A kultúra pedig nem valami kosz, amit lemosol magadról. A kultúrád a zsigereidben van, a DNS-ed minden molekuláján ott van a bélyege és egyszerűen vannak dolgok amiket soha nem fogsz tudni átvenni, max elfogadni. Ez még akkoris úgy van, ha te azt gondolod, hogy 200%-ban alkalmazkodni képes ember vagy.

 

Szóval summa summárum, egy ideje gyötör a honvágy, rengeteg kérdés cikázik a fejemben, nagyon sok érzés kavarog bennem, hiszen abban a korban vagyok amikor már a dolgok kezdenek komolyra fordulni, olyan felnőtté válni. 

Szóval, gratula ha eljutottál idiáig, a címben feltett kérdésre a válaszom egyértelműen: NEM, NEM ÉS NEM! 

Az a rengeteg kérdőjel

Az illúziók, a realitás és felelősségvállalás 

Na, ez a rész lesz az, ahol biztosan jönnek majd a károgók, hogy én rohadt könnyen osztom az észt Dániából. Jobb lenne, ha hazamennék és ott lenne nagy a szám. De állok elébe, értelmes eszmecserét szívesen folytatok bárkivel! 

Azt gondolom, hogy a híres magyar mentalitás, a pesszimizmus, az egymásra mutogatás és a mindenkori politika hibáztatása nem valami új jelenség. A folytonos illúzió a fejekben, miszerint a szomszéd fűje mindig zöldebb és a dögöljön meg a szomszéd tehene jelenség sem valami új kizárólagos magyar népbetegség. Dániából írva ezeket a sorokat, számomra eléggé egyértelműen ennek van egy mély  történelmi gyökere is. 

Itt azért is “más” minden, mert nem volt kommunizmus, a háborút hírből ismerik és úgy általánosságban véve teljesen más, egy magyar számára bagatel gondokkal “küzdenek” ( itt lehet van jólét, de az alapvető emberi értékek igencsak foghíjasak. Hatalmas a válások aránya az antidepresszáns fogyasztása itt a legmagyasabb Izland után. Khm, a pénz “tényleg” boldogít) 

Szóval az én egyéni harcaim alatt, nagyon sok mindenre rájöttem. Már írtam korábban, hogy  én igencsak később virágzom mint a kortársaim, de ez talán az én elkényelmesedett, rózsaszín álomfelhőkön ülő generációmra halmozottan igaz: HOGY NEM AKARUNK FELNŐNI.

Szóval rájöttem arra, hogy le kell szállnom erről az álomfelhőről és felelősséget muszáj vállalnom az életemért, kőkeményen szembenézni a realitással és az én EGYÉNI jólétemet csakis kizárólag a SAJÁT cselekedeteimre helyezni és ne más kezébe adni, úgy mint a politika, más emberek véleménye, elvárásai stb. 

Mi emberek imádunk álomvilágban élni, a könnyebb utat választani, másra mutogatni és elodázni a döntést, hogy végre rohadtul felelősséget vállaljunk az életükért. 

Ha szerinted tényleg külföld a megoldás

Én, mint aki külföldön élt és él jelenleg csak annyit szeretnék mondani azzal  hogy ha te külföldre mész, nagyon nagyon jól gondold át!

Külföldre menni bárki tud. DE ki tud külföldön maradni? Most őszintén. Ülj már le 5 percre és gondold át a miértjeid! 

Ha hajt a kíváncsiság, imádod az adott ország kultúráját, mindig is ez volt a vágyad a szíved legmélyéről, tedd! De ha azért mész külföldre, mert a félelem vagy a pénz hajt, akkor hosszútávú nyomorúságra ítéled magad.

Ez a külföld dolog egyszerűen nem fekete vagy fehér! 

Mert külföldön te csak egy külföldi leszel. Mindent feladni azért, hogy rabszolgának állj fiatalon egyenlő annyival, hogy az életedet, ambícióidat a kukába vágod. Feltéve, ha ténylegesen ezt szeretnéd és ez tölt el boldogsággal. Feltéve ha van konkrét célod, terved és tudod, hogy az a szíved vágyával egybe cseng. Tudod egyáltalán mi az ami boldoggá tesz? 

És akkor ott vannak a mindennapok. A gondolat, hogy kimaradsz a családod életéből, hogy a barátaid nem veled fogják megosztani a mindennapjaik. Hogy lehet a büdös életben nem találsz társra, társaságra mert teljesen más íratlan szabályrendszer szerint működnek az emberek mint te. Hiába kedvesek az emberek, meg hanyatt vágod magad attól ahogyan minden működik külföldön, ez még mindig csak a felszín. Mert az emberek kedvesek, de nagyon nehéz igazi kapcsolatokat kialakítani, a rendszer pedig egyenlőnek tekint papíron, de bizony a való életben lesz nem egy és nem két seggfej aki majd érezeteti veled, hogy ez nem így van. Bárki aki ezzel a külföldön minden jobbal dobálózik szerintem még soha nem gondolta végig, hogy ez mit is jelent hosszútávon. 

Fontos ismerni magad és tudni azt, neked milyen alapértékek a fontosak. Mi az ami hajt tényleg?

Azt érzem és látom, hogy az emberek fejében van egy álomkép a tökéletes életről, tökéletes társról, tökéletes mindenről. DE ilyen egyszerűen nincs! Ne tökéletes életet akarj, hanem egy progresszív életet. Mert ahogyan megállsz a fejlődésben, tanulásban, látóköröd tágításában, úgy megáll az életed is….

Ahol igazán változtatni lehetne 

Úgy gondolom ahol az igazi változás elkezdődik, az csakis önmagunk. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ha a változást valahol kívülről várjuk folyton akkor várhatunk örökre. 

Ha mi képesek vagyunk változni, felvenni az élet terhét és balsorsait, az ütéseket hősiesen állni és edzetté válni tőlük, akkor nem szenvedünk olyannyira, mintha mindent áttennénk valaki más kezébe. 

Seneca mondja azt, hogy az aki sohasem kapott az élettől kemény pofonokat, az az ember a legszerencsétlenebb! 

Mert az élet külföldön is élet.

A külföldi életre is ugyanazon íratlan szabályok vonatkoznak mint az otthonira. 

Ha sokan megértenék, hogy hol is lehet a legnagyobb változást elérni, akkor talán el is indulna valami. És hát ez nem máról holnapra fog megvalósulni és lehet, hogy ezt az én generációm már meg sem éli.

Ez a változás olyan, mint elültetni egy magot, melyet türelmesen gondozunk tudással, kíváncsisággal, tenni akarással, tájékozódással, önismerettel, szeretettel. Aztán ennek a gyümölcseit lehet már csak az ükonokáink ízlelhetik meg igazán…

Ha pedig engem kérdeztek, egyelőre úgy érzem, nem tudom elképzelni  magam itt hosszú távon.  Mert ez egyszerűen nem az otthonom. Bármennyire szépnek és jónak tűnik, itt ugyanúgy nem kerek minden. Mert sehol sem az. Itt is arcul csap az élet folyamatosan. Edződöm, tanulok, fejlődök és szépen lassan szállok le arról a felhőröl a realitásba. 

Ahol a két kezem kemény munkája marad, a hit önmagamban amit szintén nap mint nap művelnem kell azzal, hogy olyan dolgokat teszek meg, ami messze van a komfortzónámtól. 

Sose feledjétek kérlek, hogy az élet nem fekete fehér.

Sose szűnjetek meg tanulni és a látókörötöket tágítani.

És ami a legeslegfontosabb, soha se szűnjetek meg szeretettel fordulni önmagatok és mások felé. 

Mert a változás tényleg velünk kezdődik. 

A gyűlölködés még sohasem vezetett ki a gyűlölködésből, arra csakis a szeretet képes! 



2 thoughts on “Külföldre költözni – Tényleg ez a megoldás?”

  • Szia! Nagyon tetszik a cikk, nagyon jól összefoglaltad a véleményedet. Én teljesen egyetértek veled, akik még nem éltek külföldön azt hiszik, hogy külfölön minden simán megy. Meg persze, hogy a külföld egyenlő a menyországgal. Az otthoniak szeretik a politikát hibáztani a saját sorsukért, mert szerintem az embereknek egyszerűbb/jobb mást (beleértve a rendszert is) okolni a saját problémáikért. További sok hasonló jó cikket 🙂

    • Kedves Gyöngyi! Köszönöm szépen a bátorító szavakat! Szívesen hazaköltöznék egyszer, ha az emberek felnyitnák a szemüket egy nap….

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *