Élet Dániában 2. rész – Az ezerarcú Koppenhága. Az én szememmel

Élet Dániában 2. rész – Az ezerarcú Koppenhága. Az én szememmel

Pont a minap amikor a kutyaordító hidegben sétáltam haza, mély hála öntötte el a szívemet. Annyira hálás vagyok, hogy Koppenhágában élhetek! 

Ebben a bejegyzésben bemutatom nektek egy kicsit a várost egy sokkal hétköznapibb nem “turistás” szemmel. Az én szememmel. Magyar szemmel, diák szemmel, nemzetközi szemmel. 

Pár érdekesség a dán fővárosról

 

Közel 600.000 ember él Koppenhágában és az agglomerációban. Megközelítőleg 86 négyzetkilóméter, szóval Budapest 500 négyzetkilóméterétől jóval elmarad. Ámbár a város nem egy hatalmas metropolisz, még így is napi 2 órát utazom a munkahelyemre, mert maga a város az agglomerációval nagyon nagy kiterjedésű. A város zónákra van osztva, ami fontos a tömegközlekedés díjazása szempontjából. Ezenfelül nagyobb közigazgatási egységekre tagolódik. Olyasmi mint például  Budapesten Erzsébetváros. Saját irányítószámmal, közigazgatási szervekkel. Amikor megkérdezik az embertől, hogy hol lakik nem kerületet mond hanem ezeket a közigazgatási területeket úgy mint mondjuk Nørrebro, Amager, Vesterbro stb. Mindegyik ilyen közigazgatási egységnek megvan a maga sajátossága, ez főként igaz azokra a részekre amik a belvároshoz közel helyezkednek el. A többi viszonylag jelentéktelen és főként nyugodt kertvárosi részek amiket főként családosok laknak. 

Koppenhága Európa egyik legöregebb városa, macskaköves szűk utcákkal, gyönyörű csatornákkal, tengerparttal, rengeteg kultúrával és modern építészettel. Halászfaluból kozmopolita nagyvárossá nőtte ki magát, neve eredetileg azt jelenti hogy a kereskedők kikötője. Földrajzi elhelyezkedéséből kifolyólag is érdekes hely, hiszen Skandinávia de mégsincsen annyira északon, hogy megálljon a hó és itt sarki fényt sem látsz. Nemcsak az egyik legtisztább és legbiztonságosabb főváros Európában, hanem az egyik legfittebb is, ha azt vesszük hogy itt a biciklik száma jóval meghaladja az autók számát, ami fantasztikus! Koppenhágában teljesen normális, hogy biciklivel járnak az emberek dolgozni, bevásárolni. Biciklin közlekedni a mindennapok szerves része. A bicikliút hálózat tökéletesen ki van építve és akár a 99-ik zónába is ki lehet biciklizni. Csodálatosnak gondolom ezt a környezettudatosságot és szerencsére már én is élek ezzel a lehetősséggel amióta beköltöztem a városba. Amióta a belső kerületben élek és sokat biciklizek, sokkal inkább érzem magam a város részének plusz nagyon nagyszerű módja felfedezni és megismerni a környéket, ha kétkeréken közlekedsz. 

élet koppenhágában

Designos Koppenhága

 

Maga a várostervezés megér egy misét szerintem. Mindamellett, hogy a világhírű dán építészet remekműveit mindenhol meg lehet találni, amellett hatalmas erőfeszítéseket fektet abba a városvezetés, hogy az emberek és a város mintegy harmonikus szimbiózisban éljenek. Mindenhol zöld parkok, nyílt közösségi terek, játszóterek, ligetek, padok, tavak vannak. Nincsen különösebb ipari negyed, mint mondjuk otthon Kőbánya. Nagyon tiszta és rendezett, a csatornákban sokan úszkálnak is, vannak olyan őrültek, akik télen is 😀 . 

Én nagyon szeretem biciklin megfigyelni az épületeket, mert a régi stílusú színes házikókon át a modern kreációk is megtalálhatóak. Egy 30 perces bicikliútban benne van a reneszánsz (kedvencem a csavart kupolájú régi tőszde a Børsen vagy a sárga sorházak a Nyboder), barokk (A szintén csavart tetejú gyönyörű templom Christiania városban) rokokó ( Frederiks church és környéke, mely az egyik leghíresebb rokokó stílusú városrész Európaszerte) és a modern 21.-ik század. A brit Monocle designmagazin nem véletlenül adta a világ legdesignosabb városa címet Koppenhágának. Rengeteg nagyon különleges és szemetgyönyörködtető modern épület helyezkedik el városszerte. Nemcsak épületeknek de a közösségi tereknek, urbán ülőalkalmatosságok vagy hidaknak is különös figyelmet szentelnek ha építészetről van szó. Az ember egy színes kreatív térben érzi magát, melynek maga a városlakó is aktív része és alkotója. Koppenhágába kifejezetten az építészetért is megéri eljönni, külön napokat lehet szentelni arra, hogy megcsodálja az ember ezen műalkotásokat. A dánok világhíresek mind a designról, mind az építészetről, így nem meglepő hogy a fővárosuk is ezt tükrözi. 

Alternaítv és progresszív kultúra

 

A város nemcsak építészetileg sokszínű, de kulturálisan is. Ez egyrészt köszönhető a vibráló nemzetközi közösségnek, annak hogy mindenki beszél angolul illetve maga a dán kultúra egy szabadabb, sokkal elfogadóbb kultúra. Itt vannak kifejezetten melegbárok és a szivárványzászlót is sok helyen lehet látni, a melegfelvonulás pedig egy egyhetes buli. Teljesen normális és elfogadott a másság és ezért senkit sem bélyegeznek meg. Ebből a szubkultúrából is sokféle érdekes kezdeményezés gyökerezik, de van egy szabadabb hippi közösség is akik Európa legjobb Burningmanjét szervezik, progresszív közösségi eseményeket illetve ételmentő akcióik is vannak.  Városszerte vannak közösségi kertek és nagyon sok a fenntarthatósággal kapcsolatos kezdeményezés. Vannak olyan boltok ahol olcsón árulják a szupermarketek által kidobandó árut, aminek bevételét szintén zöldítő akciókba fektetik be. A GoGreen nevezetű kezdeményezés keretében pedig már térkép is készült mindenről ami a városban zöld, fenntartható és környezettudatos. Kávézóktól, boltokon át egészen a szolgáltatásokig. A városban rengeteg nagyon helyes bolt van,  jó minőségű ételt és italt szolgáló étterem, bisztró és kávézó, skandináv minimalista enteriőrrel vagy csak ízléses hangulatos berendezéssel, ahol jó ücsörögni, dolgozni a számítógépeden vagy csak elmélkedni.

Koppenhága ugyanakkor a jazz világszintű fővárosává nőtte ki magát az utóbbi években. Nagyon sok zenész költözik ide a jazz miatt a  tengerentúlról. A nyári jazz fesztivál keretében pedig minden főbb csomópontnál apró színpadokon játszottak világklasszis bandák. Ez főként köszönhető a dán kormány lobbijának is illetve annak, hogy az emberek tudnak és akarnak is áldozni a minőségi élményre. A progresszív kultúra jól látható abban is, hogy Koppenhágában létezik egy úgynevezett “szabad város”, Christiania amit a 70-es években alapítottak a woodstocki hippik európai követői és ez még mindig fennáll. Saját szabályrendszerük és zászlójuk van. Ez egy kisebb városrész Christiania városon belül ahol bódékban árulják a marihuánát. Egyes egyedül itt. A helyet leginkább művészek, utazók, különcök, hippik és szabad gondolkodású életművészek lakják. Sokan azt hiszik, hogy ez egy agresszív bűntanya, holott inkább csak egy idő és dimenzióutazás egy olyan helyre amit nem feltétlenül a társadalom alapvető normái vezérelnek hanem inkább egy szabadabb önkifejező szemléletmódra.  Christiánia tényleg olyan mint egy elvarázsolt hely a színes házaival,  bódéival,lakóival és egyedi christianiai biciklijével. Itt működik jazz klub, füstös bárok minőségi zenével, álomszerű dekorációval megtöltve érdekes arcokkal a világ minden tájáról. 

Továbbá Koppenhága a startupok melegágya is. Rengeteg startupnak ad otthont a város és rengeteg innovatív cég születik a dán fővárosban. Ez nagyban köszönhető a szociális hálónak és a kormány támogatásának is. Az emberek sokkal inkább mernek kockázatot vállalni vagy önmegvalósítani. Rengeteg a startupokhoz, új technológiákhoz fűződő esemény, meetup és előadássorozat. A város nagyon aktív ilyen szempontból is és mivel nem nagy közösségről beszélünk a szálak viszonylag gyorsan körbeérnek. Gyakran futsz bele eseményeken ugyanazokba az arcokba. Ezenfelül a nemzetközi közösség is aktív. Minden hétköznapra jut egy-egy esemény: salsa vagy blues est, zenei összejövetelek, anyanyelvi kávé estek, jammelések,előadások, meetupok. Itt szükség is van erre, mivel a dánok nem kifejezetten barátkozósak. Rengeteg ingyenes esemény van, inspiráló előadókkal és általában csodás szintén ingyenes vendéglátással. Könnyedén lehet netwörkingelni ha az ember elég extrovertált hozzá.

Christiania bejárata
Még mindig a színes Christiania
A híres Christiania bicikli
Ahogy az igazi hippik élnek 🙂

Az én hétköznapjaim és a város az én szememmel

Sokan kérdezik, hogy hol szeretnék élni a jövőben. Egyelőre nem tudom még persze, de én vagy itt vagy pedig Budapesten élnék szívesen. Mind a két helynek megvan a maga gyönyöre, ugyan a kettőt képtelenség összehasonlítani is. Koppenhága főváros létére nagyon nyugodt, békés és csendes. Sokan mondják, hogy egy idő után kinövik a várost, mert nincs mit csinálni. Ez azt hiszem Budapesten sohasem történhet meg. Én még mindig ismerkedek a várossal. Egy évig a külvárosban laktam és leginkább arra koncentráltam, hogy képes legyek az iskolát és a munkát összehozni. Az első 10 hónapban vendéglátásban dolgoztam, így örültem ha éltem. Most, hogy egy nagyon nyugis, támogató és emberi környezetben dolgozom, sokkal több lehetőségem van a várost méginkább magamba szippantani. A hétköznapjaim egyébként semmiben sem másabbak különösen mint otthon. Annyiban változtatja meg talán Koppenhága, hogy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb. Általában reggel korán kelek és ha nem alszom el elmegyek jógázni, majd dolgozni. Általában hatra érek haza és próbálkozom még ez után is produktív maradni. A hétvége mindig a kikapcsolódásé, bár a bloggal ez inkább átmegy munkába vagy főzésbe és az egyszemélyes háztartásom menedzselésébe. Mivel most próbálom minden figyelmem a szakmai fejlődésemre koncentrálni ezért kevesebbet szocializálódok vagy megyek ki a városba mint korábban, ám ezeken az arányokon nagyon próbálok dolgozni, mert nem elég csak belülről töltődni, kívülről is nagyon fontos. Minden hétvégémet nagyjából előre szeretem megtervezni, bár most  szakmai gyakorlatommal a napok valójában suhannak. Mivel rengeteg kulturális dolog megy a városban folyton, próbálkozom a leginkább hozzámillőt választani. Ha jó az idő a dánok imádnak a parkjaikban ücsörögni vagy a tengerparton nudizni (IGEN, a dán strandok a nudistaparadicsomok) Ide a tavasz és a nyár is egy jó 2 hónap késéssel érkezik meg, de ha megérkezik én is a szabadban szeretem tölteni. Egyelőre most városfelefedezési projekjeim és múzeumlátogatós illetve meetupos terveim vannak. Szeretném felfedzeni a kreatív közösséget, netwörkölni hasonló érdeklődésű emberekkel mert szeretnék professzionálisan fejlődni. Szerencsére itt nemcsak kikapcsolódni lehet, hanem szakmailag is sokat fejlődni. 

Ha Koppenhágába tervezel utazni

Hála a Ryanairnek, sokszor nevetségesen olcsón lehet kijutni Koppenhágába. (volt példa 9000 ft-os oda vissza jegyre)

Viszont azt tudni érdemes, hogy Koppenhága piszkosul drága. Érdemes előtte egy helyit megkérdezni és sokat olvasni a városról, hogy ne érjen meglepetés. Érdemes couchsurfinggel próbálkozni és így biciklit szerezni. A belvárost mindenképpen biciklivel érdemes bejárni, ha az idő is kedvező. Az átlag Nyhavn és kishableány, Cristiania szentháromság  helyett szerintem érdemes előzőleg az érdeklődési körödnek megfelelő dolgokat kinézni. Legyen szó művészetről, designról, építészetről vagy gasztronómiáról. Ha már itt vagy, éld meg teljes egészében a várost! 

Egy átlag brunch 4-5000 Ft körül mozog, kávé 1600 Ft. Megoldható persze nagyon olcsón, ha ismersz valakit, máskülönben igencsak borsos még egy hostel is. Átlagban a legtöbb pénz a tömegközlekedésre szokott elmenni. Egy vonaljegy majd 1200 Ft. Ami viszont leírhatatlanul fantasztikus az az, hogy a reptér metróval max 15 perc a belvárostól! 

 

Ha bármi kérdésetek van Koppenhágával kapcsolatban, nyugodtan keressetek!

 



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *