A nagy minimalizmus őrület: avagy semmi szükséged annyi sz@rra!

A nagy minimalizmus őrület: avagy semmi szükséged annyi sz@rra!

Nagy örömmel látom a közösségi médiában, hogy sok embernél az lett a trendi hogy nem birka módjára fogyaszt hanem törekszik a  tudatosságra. Hogy rengeteg embernél előtérbe kerül a minőségi és nem a mennyiségi fogyasztás. Rengetegen próbálnak egészségesebbek, fittebbek és kiegyensúlyozottabbak lenni.

Másrészről pedig szomorúan látom, hogy ezzel párhuzamosan a fogyasztói társadalom hatalmas üzeme még mindig 110%-on zakatol és a fashion bloggerek olyan ütemben születnek, mint a fast fashion gyártósoron a ruhák. Egy távoli harmadik világbeli országban…

Én magam kényszeres vásárló voltam. Aki ismerte a régi énemet most valószínűleg leesne az álla attól, hogy a vásárlási szokásaim és úgy amblokk a gondolkodásmódom teljesen megváltozott. 

Régen – nem túlzok –  órákat töltöttem céltalan plázában bóklászással, ruha, cipő mindenféle szar összevásárlásával, ami utána a falig érő gardróbomban fogta a port. Anyukám a megmondója annak, hogy hány tonna ruhát vittem haza minden héten, abból mennyit hordtam igazán és mennyit dobtam ki vagy ajándékoztam el. Kegyetlen összegeket költöttem csilli villi faszságokra, attól várva a megoldást a belső konfliktusaimra. Azt gondolom én egy extrém eset voltam és néha napján amikor képes vagyok végignézni egy fashion blogger fashion haul-ját, ilyedtséggel tölel el, hogy az az  ember én is lehettem volna. 

És ahogy egyre nyugatabra megyünk, egyre vadabbak ezek a videók…

Lehet ez a felnőtté válásnak, egyéni felelősségvállalás felismerésének  vagy egy holisztikusabb gondolkodásmódnak a hozománya, de valahogyan végre felfogtam úgy igazán az egyéni döntéseim következményeit. 

Rájöttem arra, hogy szabad akarok lenni. A szabadság nekem pedig azt jelenti, hogy szabad vagyok a gondolataimban és cselkedeteimben. Hogy nem automatikusan nyelek be  minden rámzúduló reklámot és impulzust, hogy olyat vegyek meg amire semmi szükségem. Megtanultam cimkét olvasni sok nyelven immár és a kérdőjel szerves része lett a szótáramnak.

Mert  nagyon nem mindegy mit teszek a testembe és hogy az a valami honnan jön. Nagyon nem mindegy, hogy hogyan élek úgy összességében. Mert hatással vagyok a döntéseimmel közvetlenül önmagamra és közvetve  a környezetre a földbolygóra. Ami végülis CSAK az otthonom.

Ez egy baromi hosszú folyamat volt és ebben az életfefogásban soha sincsen végpont, mert folytonos fejlődést igényel. De azt hiszem a lényegét értem: a személyes felelősségvállalás fontos. Számít egy ember is. Nem kicsit, nagyon!

Mily irónikus, hogy a  minimalizmus mozgalma pedig pont a fogyasztói társadalom fellegvárából indult, Amerikából. Joshua Fields Millburn & Ryan Nicodemus két jóbarát akik karrierjük csúcsán teli pénzzel és mindenféle földi jóval, ébredtek rá, hogy nem boldogok. Hogy másuk sem volt csak a pénzük. Eladták minden ingóságukat, teljesen leegyszerűsítették az életüket, azért hogy az igazán fontos dolgoknak adjanak teret. Elindultak egy tudatos, jelentőségteljes élet útján és mára már több millió embert inspirálnak arra, hogy feltegyék a kérdést: Mi is az ami igazán fontos? 

Többet és többet birtokolni nem oldja meg a problémát mert a boldogság nem a tágyak birtoklásában rejlik sőt nem is a kapcsolatainkban. A válasz bennünk van. Ha nem találjuk meg belül a békét és a boldogságot, kívülről sohasem fog megérkezni. 

Az én történetem:

Szóval azt már tudjátok, hogy shopaholic voltam. Kétésgbeesetten próbáltam betölteni egy űrt kényszeres vásárlással, evéssel, fogyasztással, partizással, dohányzással. Azt a pénzt költöttem ami nem is az enyém volt.

 

Nem meglepő persze, hogy a tárgyaim számának exponenciális növekedése nem hozott az életembe boldogságot. Ellenkezőleg. Egyre inkább süllyedtem az ignorancia és a depresszió mocsarába.

 

A sok költözésnek, hurcolkodásnak köszönhetően pedig olyan súlyossá váltak ezek a tárgyak, hogy nem hagytak élni. Nem hagytak lélegezni. Ott esett le, hogy változtatnom kell. 

 

Az igazi áttörés nyáron jött el, amikor 3 hetes nyaralásomból az első hetet Pesten tölöttem és a barátaimnál laktam itt-ott. Gyűlöltem a nehéz hátizsákom hurcolni a 40 fokos melegben. Itt jött a kérdés:

 

MINEK NEKEM ENNYI CUCC? ENGEM EZ CSAK AKADÁLYOZ! LE AKAROM EGYSZERÜSÍTENI AZ ÉLETEM. 

 

Ekkor majdnem 80%-át a cuccaimnak hátrahagytam és nekivágtam egy fesztiválnak majd utána még 11 napi balkáni körútnak, egy kicsi hátitáskával.

Utolsó reggel Szarajevóban. És A táska. Társam és tanítóm az úton 🙂

És az élmény felemelő volt. Azóta is emlegetjük azt a könnyed érzést az útitársammal.

 

Azon az úton nem tárgyakat cipeltem, hanem élményeket gyűjtöttem. Olyan élményeket, amelyek örök életre szólnak. Azt hiszem akkor éreztem rá igazán a minimalizmus esszenciájára és akkor határoztam el, hogy az összes ruhám el fog férni egy sima egyszerű ruhaállványon. 

 

Ezen az úton értettem meg sok mindent. Ezen a nyáron kezdődött el az igazi változás. Nem csak szavakban, hanem tettekben. 

 

Már nem érzek kényszeres ingert, hogy vásároljak ha valamiért rosszul érzem magam. Már nem megyek be minden egyes áldott nap céltalanul nézelődni valamelyik ruhaüzletbe. És ettől időm jutott olyan dolgokra amiket igazán élvezek: az írás, olvasás, mozgás, zene és főzőcskézés.

 

Nem is tudom leírni, mennyi mindent hozott a felismerés, hogy van élet a fogyasztáson túl. És micsoda élet! Úgy érzem ez egy másik dimenzió. Úgy érzem, hogy a kiút, a válasz minden szorongásra, frusztrációra és ürességre minden esetben belülről kezdődik. Belülről kifelé vezet az út egy teljes és igazi értelemmel megtölött élet felé. 

 

Úgy gondolom, mindenkinek legalább egyszer ki kéne próbálni azt, hogy milyen tárgyaktól megszabadulni és fellélegezni. 

 

Mert a kevesebb tárgy nem csak időt és helyet ad. Annál sokkal többet: fókuszt és tisztánlátást. 

 

Alkoss egy olyan életet, ami jó érzéssel tölt el legbelül, nem pedig csak jól néz ki kívülről! Azt hiszem ehez nagyon fontos felismerni, hogy mi is az amire igazán szükségünk van. 



2 thoughts on “A nagy minimalizmus őrület: avagy semmi szükséged annyi sz@rra!”

  • Szia. Igazad van. És gratulálok a változáshoz. Nekem családi példám van,akik kényszeres gyűjtögetők. Én meg elhatároztam : én nem leszek ilyen. Korán felismertem azt, hogy a birtoklás nem boldogít hanem csak megbénít. És nagy haszontalanságokra megy el pénz amik csak pillanatnyi boldogságot hoznak csak. Ez azért kevés. Főleg ha van egy olyan célod amihez azért kellenek az anyagi javak. Én úgy gondolom hogy hosszú távra kell tervezni. A barátnőm és a barátja tegnap jelemtették be, hogy megvették az első közös lakásukat, és büszke vagyok rájuk. Főként mert láttam azt a sok elengedést, hogy minimalistán megvannak. Az vitte előre őket. Szóval én elképesztően boldog vagyok és őszintén örülök a boldogságuknak. Ők a pozitív példa előttem.

    • Szia Orsi! Nagyon örülök, hogy megosztottad a kis sztorid! Szerencsés vagy, hogy te nem a szüleid példáját követted, inkább az ellenpéldát! Én is most arra törekszem, hogy minél kevesebbel legyek el, mert nekem viszont diákhitelt kell visszafizetnem és nem szeretném havi 10.000 forintokban fizetni mert akkor még az unokáim is fizetni fogják. Most én lemondok ennek érdekében mindenről lényegében. És jó ézés egy nagyobb célért tenni. 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *