Történetem. Hogyan kerültem Koppenhágába. Milyen is külföld valójában?

Történetem. Hogyan kerültem Koppenhágába. Milyen is külföld valójában?
 
 

Úgy gondoltam, mielőtt belecsapok a lecsóba és elárasztom az internetet a dán hygge életérzéssel (csak mértékkel persze)  leírom, hogy miért is költöztem ki. 

2016 januárjában amikor kezembe vettem a diplomám emlékszem, hogy ünneplés helyett inkább zokogásban törtem ki. Nem szerettem amit tanultam, nem tudtam hogyan tovább. Úgy gondoltam adok magamnak egy kis időt, hogy kitaláljam mit szeretnék. Fél évet dolgoztam fejvadászként.

Ott csapott arcul a való élet, a 9től 5-ig, hogy igazából a 3 és fél éves képzés semmilyen tudással nem látott el, hogy a világ nem  tárt karokkal várt  csak azért mert Tóth Villőnek van egy agrármérnöki diplomája a Corvinusról. Nem láttam jövőt a diplomámmal és nem is igazán szerettem volna elhelyezkedni vele.  Azt sem tudtam, hogy mi az erősségem és mi az amiben jó lehetek. Egyet tudtam: szeretem az embereket, szeretek kommunikálni, jó a meggyőzőkészségem. Mesterképzésre  ugyan felvettek a BME műszaki menedzser szakra de éreztem, hogy nekem a műszaki,  mérnöki szak nem való. 

Szerettem volna még tanulni, hajtott a kalandvágy és egy új karrierút lehetősége. 

Március 15.-én 1 órával a határidő előtt megnyomtam azt a bűvös apply gombot. Jelentkeztem a Copenhagen Buiness Academy marketing management szakára ami egy két éves úgynevezett AP degree. Ez egy speciális képzés az otthoni felsőfokú OKJ-hoz tudnám hasonlítani. Nem egyetem, hanem akadémia melyet azzal a szándékkal hoztak létre, hogy sokkal gyakorlatorientáltabb képzést nyújtanak a diákoknak a klasszikus egyetemi teoretikus oktatás helyett, így amikor elvégezzük a képzést nem csak elméletben, de gyakorlatban is ott vagyunk a szeren.

Nyhavn. A híres turistalátványosság. Sajnos itt havat és jeget ritkán lát az ember.

 

Miért pont Koppenhága? 

Ez egy különös sztori. Fél évet Finnországban töltöttem Erasmussal és megszerettem az északot. Tudtam, hogy Finnországban esélytelen lenne fenntartani magam finn nyelvtudás hiányában és különben is. Kinek van ideje megtanulni finnül ebben az életben? Jártam Koppenhágában még 2016 novemberében és nagyon megtetszett a város. Ugyanakkor még lövésem sem volt róla, hogy én egyszer majd itt kötök ki.

Viszont a couchsurfer hostom egy hatalmas házban lakott 5 szobával és láttam, hogy pár lány bérel nála szobát. Akkor ott, felgyúlt a kis lámpa a fejemben. Mi lenne ha? Mivel nagyon megszeretett tudtam, hogy nem esélytelen hogy nekem is jut egy szoba. Így még diplomázásom előtt írtam neki egy levelet a couchsurfingen, hogy lakhatnék-e nála ha kint felvesznek a képzésre. Akkor még a képzést sem tudtam amire jelentkezni fogok. Ő megígérte és tartotta a szavát. Így történt az, hogy havi 40.000 forintért béreltem egy szobát egy éven át. Ez önmagában egy hatalmas csoda Koppenhágában, ahol eszméletlen nehéz találni szobát és ha találsz is az árak brutálisan magasak. Egy szoba a városban cirka 200.000 forint. Plusz a pár havi kaució…Így kezdődött az én életem itt kinn és nagyon hálás vagyok érte a mai napig.

Az első év. Második és harmadik dán csoda

 

Az első év nagyon nehéz volt. Munkát kellett találnom, honvágyam volt, egyedül éreztem magam. Minden percben megkérdőjeleztem, hogy mi a szart csinálok itt. Majd szépen lassan beindult minden persze. Két hétig takarítottam egy szállodában majd felszolgáltam a helyi maffiózó éttermében, ami önmagában is úgy működött mint maga a maffia. Semmibe vették az összes dolgozót és folyamatos rettegésben tartottak mindenkit. Nem voltak korrektek, folyamatosan probléma volt a fizetéssel és sorolhatnám. Álltam a sarat, dolgoztam látástól mikulásig  majd egy szép napon amikor minden a feje tetején volt az étteremben, egy panaszkodó vendéget én kellett elintézzek. Kedves voltam, mint általában. Szóba elegyedtünk és addig addig beszéltünk, míg megígérte beajánl a managerének.

Így kerültem el a reptérre az egyik  stakehouse-ban lettem úgynevezett runner. Ebben az étteremben a pincérek csak rendelést vesznek fel és a runner viszi ki az ételt a vendégnek. Úgy éreztem, hogy megfogtam az isten lábát. Jól kerestem, nem dolgoztam halálra magam. 10-kor bezárt az étterem. A főnök korrekt volt, a kollégáim jófejek. 

De tudtam, hogy én egy cégnél szeretnék dolgozni és  nem szeretném az időmet vesztegetni felszolgálóként, bármilyen kényelmes is volt. Elküldtem ezer jelentkezést, ezer motivációs levelet mindenfelé. Mindenhonnan visszautasítást kaptam. Itt kint nagyon nagy a verseny. Külföldről többségében a diákok krémje van itt és rengeteg helyen számít a név. Sok helyen kizárólag CBS-es (kb mint otthon a  Corvinus) diplomát kérnek vagy dán nyelvtudást.

Nem adtam fel, tudtam hogy egy szép napon én nem tányérokat fogok szedni, hanem egy cégnél dolgozni. Nagyon tetszik a startupok világa, a nyitott gondolkodásmód. Márciusban jelentkeztem egy workshop sorozatra vállalkozó szellemű fiataloknak, ahová szerencsésen bekerültem. Ez volt a Future Entrepreneurs of Denmark (Dánia jövőbeni vállalkozói). Itt két hónapon keresztül a Lean Startup metódus lépésein haladva vettünk részt különböző workshopokon különböző cégekkel és 50 másik hasonló szemléletű diákkal. Annyira boldog voltam, hogy ilyen inspiráló emberekkel lehetek, hogy madarat lehetett volna fogatni velem.

Itt ismertem meg Rutát egy litván lányt akinek elpanasztoltam, hogy mennyire szeretnék egy cégnél dolgozni végre. A cégnél, ahol pedig dolgozott éppen diákokat kerestek! Jelentkeztem. És felvettek! Ez volt a dán tartózkodásom talán legboldogabb napja. Úgy éreztem, hogy kifizetődött minden szenvedés. A sok elutasítás és a hosszú órák az étteremben.

Így a Queue-it- hoz kerültem, egy dán szoftvercéghez, ahol részmunkaidőben dolgozom, mint piacfejlesztő (business developer). Fiatal a csapat, nagyon rugalmas munkaidő, startup iroda és környezet, jófej főnökök.

Bár a jövőben mindenképpen digitális marketinggel szeretnék foglalkozni, de ez akkor is az én második dán csodám. Nemmelesleg pedig sokat tanulok így is. Jó látni, hogyan működik egy cég, ugyanis itt úgynvezett flat organisation van, tehát az alapítók tőled 2 m-re dolgoznak és attól, hogy diák vagyok ugyanolyan bánásmódban részesítenek mint bármely másik dolgozót.

A nyáron sok minden történt. Hirtelen költöznöm kellett miután visszajöttem 3 hetes nyaralásomból teljesen leégve anyagilag. Az augusztus vége könnyek között telt, de végül ez is megoldódott. Egy nagy részem felnőtt  és végre beköltöztem Koppenhágába (ahol előtte laktam, az 14 km-re volt a belvárostól). Egy srác koliszobáját béreltem ki, aki Barcelonában tölött fél évet Erasmussal. Ez egy ideiglenes hely volt csak januárig maradhattam itt, de itt következik a harmadik csodám. A konyhát  10 másik emberrel osztjuk meg. Lényegében úgy élünk, mint egy kisebb kommuna. Az egyik Izlandi lány aki éppen költözött ki, pedig beajánlott az adminisztráción mert nagyon megszeretett mindenki a konyhában és hát én is őket. Ez általában nem így működik mert ebbe a koliba az átlag várólista két év. De mivel az én életemet itt kint csodák övezik, így megkaptam Inga szobáját. Végre teljesült az álmom. Nem kellett megosztanom a fürdőt senkivel, úgy rendezhettem be a szobám, ahogyan azt én akartam és végre azt hívhattam át akit csak akartam. Nem győzök minden este és reggel hálát adni azért amim van.

Sokan mondják, hogy költözzek haza. Volt olyan barátom aki azt mondta én csak menekülök otthonról. Sokáig én is ezt hittem. De ha visszanézek az elmúlt egy évre akkor azt látom, hogy a kintlét rengeteget adott. Ez nem Dániáról szól főként, hanem rólam.

Eleve későn virágzó vagyok. Nálam kétszer olyan lassan esnek le a dolgok és ötször kell elkövetnem egy hibát, hogy megtanuljam a leckét.

Több mint két éve még turistaként. Akkor még nem sejtettem egy napon Koppenhágából írom ezt a bejegyzést.

Viszont az események az emberek a kihívások és az egyedüllét rengeteg dologra ébresztett rá

  •  Fel kell nőnöm. Nem kerülgethetem a felelősségvállalást örökké
  • Semmi szükségem nincs annyi cuccra, amennyit előtte vásároltam. Azt a tátongó ürességet csakis egy dolog töltheti be: ÖNMAGAM
  • Az életemért egyedül én vagyok a felelős. Én vagyok a felelős a saját jóllétemért. 
  • Merőben megváltoztattam a prioritásaim. Nem buliztam minden hétvégén, sőt nagyon ritkán járok már el. Leszoktam a dohányzásról teljesen.
  • Rájöttem, hogy nagyon fontos az hogy kikkel veszem körbe magam. Leépítettem az energiavámpírokat és nem próbáltam megmenteni mindenkit többé. Megtaláltam kint is a hozzám való embereket.  Kevesebb barátom van kint de mind olyanok, akik értéket adnak az életemhez és én is az övékhez. 
  • Elkezdtem hosszú idő után olvasni, meditálni, odafigyelni a testi és lelki fejlődésemre. 
  • Ez pedig hozta magával a kérdéseket: ki vagyok én? Mit keresek ezen a Földön? Elindultam egy spirituális úton. Az énközpontú gondolkodásmódomat felcseréltem egy sokkal holisztikusabb gondolkodásmódra. 
  • Ez pedig hozta magával a következő  kérdést: A személyes döntéseimmel milyen hatást gyakorolok  az emberekre és a környezetre? 

Egyszóval felnyílt a szemem. Elkezdtem felébredni hosszú, téli álmomból. 

 

Ezen az úton járok most is. Próbálok egy olyan életet élni, ami az én belső értékeimen alapul.  Elkezdtem élni egy sokkal önazonosabb életet. Nem félek kimondani amit gondolok, nem félek sebezhetőnek látszani. Azok véleményére adok akik ismernek engem és igazán fontosak számomra: A családom és a barátaim.

Ugyanakkor hatalmas köszönet minden barátomnak  és a családomnak. Ők azok akik mellettem álltak és támogattak a nehéz időkben es a boldogakban is egyaránt. Akikre felnézek és inspirálnak. 

“Dióhéjban” ez lenne az én sztorim.

 Senki se gondolja azt, hogy külföldre költözni megoldást jelenthet bármilyen kételyre önmagunkkal kapcsolatban. Magunkat mindenhová visszük, így a megoldás is bennünk keresendő. Ahogyan látod a világot az csupán a belső világod kivetülése. A külvilágtól várni bármilyen megoldást badarság. Fontos tudni, hogy miért vagy külföldön. Menekülsz- e, vagy tényleg céllal és vízióval mentél ki?  

Az én esetemben nem Dánia vagy külföld hozta a megoldást, hanem az egyedüllét. A belső vívódásaim és persze a túlélésért való küzdelem. Sokan pénzt keresni mennek ki. Kifizetni a hitelt, támogatni a gyereket. Sokan kimennek azzal a mentalitással, hogy Magyarország süllyedő hajó és otthon nincs jövő. Sok ilyen mentalitással találkozom itt is. Az a helyzet, hogy a több pénz annak nem fog megoldást hozni aki otthon sem tudta kezelni. A több pénz, a több cucc, a legújabb Iphone vagy az a kocsi akkor sem fog boldoggá tenni ha szentül megvagy győződve róla. Azt hiszem ezt előttem már évezredekkel leírták pár helyen és ez a törvény még mindig örökérvényű. Érdekes élmény ráébredni a jólétben, hogy valójában nem ez a válasz. 

Külföldi élettel kapcsolatos gondolataim és koppenhágai kalandjaim folytatódnak ezen menüpont alatt! 



2 thoughts on “Történetem. Hogyan kerültem Koppenhágába. Milyen is külföld valójában?”

    • Szia Gyöngyi, igen. Dániában diáknak lenni a legjobb. A cégek nagyon sok részmunkaidős diákot foglalkoztatnak és az állam támogatja a külföldi diákokat, abban az esetben ha egy általuk meghatározott minimum óraszámot teljesítenek 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *